OXIGÉN DÚS LEVEGŐ

Szervezetünk életben tartásának alapvető feltétele, hogy a véráram segítségével kellő mennyiségű oxigénhez juthassanak sejtjeink. OXIGÉNHIÁNYYOS ÁLLAPOTBAN A SEJTEK ELHALNAK. Ilyen állapotba kerül a szélütéses ember agyának egy része, amely a hajszálér elzáródása, avagy megszakadása miatt nem jut oxigéndús vérhez. Ezt az állapot angol szóval sztróknak nevezik.

A kellő vérellátás érdekében szervezetünk minden részét sűrű fő és hajszálerek hálózzák be. Azonban tökéletesen egészséges érhálózaton át is oxigén szegény vér juthat sejtjeinkhez, ha maga a levegő nem tartalmaz kellő mennyiségű oxigént. Zárt terekben ez könnyen előfordulhat, mert minden belélegzés után a kilélegzett levegő oxigéntartalma már csökkentett. A belégzés-kilégzés közötti oxigén mennyiséget szervezetünk használta el.

A friss levegő összetétele 21 % oxigén, 78% nitrogén és 1% nemesgáz. Kilégzéskor az oxigén tartalom már csak 16%. Ebből következik, hogy egy zárt tér légállapota rohamosan csökken, ha a légtér kicsi, vagy sokan tartózkodnak benne, vagy erőteljes fizikai munkát végeznek, mert ilyen esetben az oxigénfelvétel nagyobb. Tudományos mérésekkel megállapították, hogy ideális körülmények között, ha semmi nem szennyezi a levegőt, ülő könnyű munka mellett egy embernek legkevesebb 30 m3 friss tiszta levegőre van szüksége. Miután ideális állapot rendszerint nem tételezhető föl, ezért az előírások legkevesebb 50 m3 óránként légcserét szabnak meg egy főre.

Lakóhelyiségeink viszonylagosan csekély alapterületűek, és belmagasságuk is rendszerint három méter alatt marad. Szokványos 15-20 m2-es szobaméretek mellett térfogatok 40-50 m3, ami azt jelenti, hogy a fűtési időben zárt ablakok mellett, ha egy személy tartózkodik a szobában, már egy óra elmúltával az oxigén tartalom a kívánatos szint alá csökken, s innen kezdve egyre oxigén szegényebb állapot felé halad a levegő minősége. Ez pedig együtt jár sejtjeink egyre rosszabb oxigén ellátásával, hiszen a vér egyre kevesebb oxigént tud felvenni a tüdőben lebonyolódó gázcsere folyamán. Ez az egészség ártalom akkor lenne elkerülhető, ha építészetileg a folyamatos friss levegő ellátást az épület biztosítaná. Frisslevegő bevezetésre azonban alig lehet példát találni épületeinkben. A lakóhelyiségeink mérete sajnos elégtelen ahhoz, hogy egy esti kiszellőztetéssel kellő mennyiségű oxigén dús levegő kerülhessen a helyiség légterébe, amely elegendő a reggeli felkelésig.

Az oxigénhiányos levegő belégzésének súlyos sejtkárosodás a következménye, amelynek természetesen nincsenek érzékelhető tünetei, s ebben rejlik a veszélye. Leginkább az agysejtek károsodnak és az egyéb életfolyamatok is korlátozottabban mennek végbe, hiszen a tökéletes élet működéshez hiánytalan oxigénellátásra lenne szükség. Minden károsodás végül is az életminőség alakulásában, az immunrendszer akadályozásában nyilvánul meg. Az életminőség pedig élettartamban jut kifejezésre. Az élettartam kedvezőbb alakulásának elérésének építészeti feladataival a BIÓÉPÍTÉSZET foglalkozik

Fentiekből nyilvánvalóan következik, hogy az építészet elsőrendű feladata nem a magas művészi értékű látvány, hanem a biológiailag tökéletes feltételeket nyújtó tér megalkotása, s mint látható ehhez nélkülözhetetlen a frisslevegő ellátás. Mégpedig olyan módon, hogy, szabályozható legyen a mindenkori szükséglet szerint és számos egyéb feltételt tudjon kielégíteni.

Vissza